Váltó-sáv Alapítvány

1. tanulmányút

 

Első tanulmányút (2018. 09. 19. szerda)

Az első tanulmányút során a résztvevő szakemberek két helyszínre is ellátogattak. Délelőtt (09.00-11.45): az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben, délután (12.30-14.00-ig) és a Kalocsai Fegyház és Börtönben jártunk.

Az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet Bács-Kiskun Megyében, Solt és Harta települések között helyezkedik el. Az intézet két, egymástól 24 km-re lévő objektumból áll. Az egyik az intézetparancsnoki székhelyül is szolgáló állampusztai objektum, Harta nagyközség közigazgatási területéhez tartozik, amely a településtől mintegy 7 km távolságra található. A másik objektum Solt város közigazgatási területén helyezkedik el, a Solt-Nagymajori településrészen, a város központjától mintegy 7 km-re.

Az intézet alapfeladata az előzetes letartóztatással, továbbá a felnőtt korú férfi elítéltek börtön és fogház fokozatú szabadságvesztéssel illetve az elzárással összefüggő büntetés-végrehajtási feladatok ellátása. Az intézet befogadóképessége 922 fő, elsősorban jogerős ítélettel rendelkező, felnőtt korú férfi fogvatartottak töltik itt büntetésüket. Az intézet félig nyitott jellegű, amely azt jelenti, hogy a fogvatartottak munkáltatása az intézet mellett található mezőgazdasági egységekben történik, amely az Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft-vel való együttműködés keretei közt valósul meg.

Az Állampusztai Bv. Intézetet gyakran emlegetik úgy, hogy „a börtön rácsok nélkül”.

A látogatás során megtekintettük a solti objektumban működő drogprevenciós körletet, ahová elsősorban szerhasználati problémákkal kerülnek, saját kérésre a fogvatartottak. A körlet reintegrációs tisztje tart drogprevenciós csoportfoglalkozásokat, valamint szívesen fogadnak külső szakemberektől is programokat. A körleten elhelyezett fogvatartottak vállalják a józanságot, ezt szúrópróba szerű drogteszt vizsgálatokkal egészségügyi személyzet ellenőrzi. A körleten kb. 30 fő fogvatartott került elhelyezésre.

A Kalocsai Fegyház és Börtön fegyház, börtön fokozatú és az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt nőket, valamint a Kalocsai Járásbíróság rendelkezése alapján elrendelt letartóztatottakat, a Kalocsai Bv. Intézet fenntartási munkáinak elvégzése céljából börtön fokozatú férfi elítélteket tart fogva. A fogvatartotti létszám 200 fő körüli.

 

Az Adorján Tex Kft. kalocsai telephelyén foglalkoztatják a női fogvatartottak többségét. Fő profil a formaruházat, védőruhák, munkaruhák, egészségügyi ruházat, alsó- és felső ruházat, egyéb háztartási textíliák gyártása, valamint népművészeti termékek előállítása illetve más bérmunkák (pl: dossziéhajtogatás) elvégzése.

A férfi elítéltek mind az Intézet, mind a Kft. karbantartási munkálatait látják el.

Az intézet drogprevenciós körletén jelenleg 13 fő fogvatartott nő tölti szabadságvesztés büntetését. A körleten pasztorációs tevékenység is folyik, a bekerülés feltételei azonosak, mint az állampusztai intézetben. Kevés, kifejezetten ezen célcsoport számára megvalósított program áll rendelkezésre.

A fotózás a büntetés-végrehajtási intézetekben, ill. környékükön tiltott.

First study tour (19.09.2018, Wednesday)

During the first study tour the two participant experts visited two places. We went to the National Penitentiary Institution of Állampuszta in the forenoon (09:00-11:45), and to the Penitentiary and Prison of Kalocsa in the afternoon (12:30-14:00).

 

 

 

The National Penitentiary Institution of Állampuszta is situated in Bács-Kiskun county, between Solt and Harta. It has two separate parts 24 kilometres away from each other. One of them is in Állampuszta serving as a headquarter, which is 7 kilometres away from the settlement that is belonging to the administrative area of Harta. The other one is situated in the administrative area of Solt, on the Solt-Nagymajor part, 7 kilometres away of the city centre.

The basic task of the institute is to carry out pre-trial detention, adult-aged convicted men’s jail class imprisonment, as well as detentions related to the execution stage. The institution’s capacity is 922, mainly adult-aged men who have final judgements are spending their punishment here. The institution is half opened which means that the detainees are working on agricultural areas (cooperating with Agriculture and Trade of Állampuszta Ltd.) near the institution.

The National Penitentiary Institution of Állampuszta is often mentioned as “the jail without bars”.

During the visit, we looked at the drug prevention facility in the institution of Solt, which primarily has members with drug use problems, who get there on their own request. The reintegration officer of the facility holds drug prevention groups, but they welcome programs from outside professionals as well. The inmates in the area undertake the sobriety, and are checked by random drug tests by a medical staff. The facility got 30 members approximately.

The Penitentiary and Prison of Kalocsa is detaining prison classed and lifelong imprisonment sentenced women, as well as the arrested by the county-court of Kalocsa, and prison classed men in order to carry out the maintenance work of the Penitentiary Institution of Kalocsa. The number of prisoners is around 200.

Most of the imprisoned women are employed at the establishment of Adorján Tex Ltd in Kalocsa. Main profile is the production of clothing, protective clothing, working clothes, medical clothing, underwear and other household textiles, as well as the production of folk art products and other wage works (eg folder folding). Convicted men are carrying out the maintenance works of the institute and the Ltd.

At the institute's drug prevention facility, currently 13 women inmates spend their prison sentences. There is also pastoral activity in the area, the conditions of entry are the same as in the institute of Állampuszta. Only a few specifically designed programs are achieved for this target group.

Photography is prohibited in prisons or in their surroundings.

 

 

2019 Váltó-sáv Alapítvány