6. műhelymunka (2018. 10. 26., Kalocsa):

 

I.

 

A meseterápia alkalmazásának lehetősége a drogprevencióban

 

Ricz Dencs Tünde (Antropos Mentálhigiénés Egyesület) elméleti bevezető után egy mese meghallgatásának és értelmezésének lehetőségét kínálta a résztvevők számára.

 

A mese „mint válságkezelő program” biztosít(hat)ja, hogy a mesék cselekményében végig húzódó konfliktusok a való élet problémáinak sűrítményeiként képekben és eseményekben öltsenek testet. A meséken keresztül érvényes tudás birtokába lehet jutni azzal kapcsolatban, hogy miként működik a világ, és milyen életfeladatai vannak az embernek. A mesék a XIX. századig felnőtteknek szóltak, mint ahogy annyi ma született kaland és fantasztikus történet is.

 

Az egyik legősibb „meseterápia” Seherezádé nevéhez fűződik (Ezeregyéjszaka meséi), de ide sorolható a Pancsatantra (szanszkrit nyelvű, indiai állatmese-gyűjtemény a 2–3. századból) is. A Metamorphozis Meseterápiás Módszer célja az archaikus mesék segítségével elvezetni az embert odáig, hogy felismerje, megvalósítsa mindazt, amire vágyik, amit kívánatosnak tart, és működővé tegye azt maga körül, ami nem működik, de szeretné működőképessé tenni.

 

Mindezek után gyakorlati útmutató kaptunk meseválasztás és feldolgozás területén. Sőt, a résztvevők ki is próbálhattak egy meseterápiás foglalkozást: Andersen Piros cipők meséjével dolgoztunk, ami a drogprevencióban is jól alkalmazható.

 

„Minden elmondott és meghallgatott mese a jóra való képességet táplálja bennünk, és a teremtő képzelet segítségével a természetes erőforrásainkhoz vezet vissza.” (Boldizsár Ildikó, Metamorphozis Meseterápia)

 

A következő elméleti alapokat és gyakorlati részvételt Kocsis Tünde vezette fel: Agresszió megelőzése és kezelése. Először a fogalom tisztázására került sor: agressziónak nevezünk minden olyan szándékos cselekvést, amelynek indítéka, hogy – nyílt vagy szimbolikus formában – valakinek vagy valaminek kárt, sérelmet vagy fájdalmat okozni” (Ranschburg 1977, 90., id. Kiss 1985). Az agresszió külső és belső okai után a nevelés döntő szerepét hangsúlyozta az előadó. A nevelési stílusok és a kötődési mintázatok rendkívül fontosak az agresszió kialakulásában, meglétében. Szó esett az áldozatról, valamint a passzív agresszióról és annak jellemzőiről is.

 

 

II.

 

Az agresszió kezelésére a kognitív terápiás intervenciók tűnnek a leghatékonyabbnak, melynek négy stratégiája a következő:

- megtanulja  felismerni a düh jeleit önmagán

- használja a figyelemelterelés módszerét

- az agressziót kiváltó helyzetek imaginációja és feszültségmentesítése

- „állj meg és gondolkodj, mielőtt cselekszel” stratégia.

 

Az elméleti alapvetések után Vámos Miklós Pofon című novelláját beszéltük meg. A külső konfliktus itt, ebben a novellában abból adódik, hogy a Nagyfiú beleköt a Kisfiúba, hogy nagyfiúságát a nézők, a közösség előtt bizonyítsa. Ebből a kisfiú számára annyiban adódik belső konfliktus, hogy döntenie kell, milyen elvárásoknak, milyen normáknak felel meg. Társai számára, kortárscsoportja számára a norma, az elvárt és helyesnek tartott magatartás alighanem vagy az agresszív visszabeszélés vagy a meghunyászkodás, a külső konfliktus elől való elmenekülés.

 

A novella terében a szerepek adottak, rögzítettek: vannak Nagyfiúk és Kisfiúk, az utóbbiak kisebb fizikai erejüknél fogva kiszolgáltatottak az előbbieknek. Ez a kiszolgáltatottság nagyjából meghatározza, kijelöli a jellegzetes magatartásformákat (a Nagyfiúk megverik a Kisfiúkat, a Kisfiúk – ha tehetik – elfutnak a Nagyfiúk elől). A Pofon főszereplője éppen azért válik érdekes figurává, mert nem az elvárásoknak megfelelően viselkedik: a kiszolgáltatottságra és az erőszakra nem úgy reagál, ahogyan társai, a Kisfiúk, illetve a Nagyfiúk elvárják tőle. Nem elmenekül az erőszak elől, hanem szembeszáll vele, bár nem az erőszak eszközeit alkalmazza.

 

A novella az erőszakról és az erőszakkal szemben tanúsítható különféle magatartásválaszokról szól. Az erőszak helyszíne és formája akár egészen más is lehetne, a rá adott, illetve a felmerülő válaszok azonban hasonlítanának a Kisfiú magatartási dilemmájához, azaz válaszútjához.

 

A főszereplő viselkedése éppen azért szokatlan és meglepő, mert nem a normának (hagyománynak, elvárásnak) megfelelően cselekszik. Magatartása nem felel meg sem a többi Kisfiú, sem a Nagyfiú várakozásának, elvárásának. A Kisfiú normaszegő viselkedésével, azzal, hogy gyengébb létére szembe mer szegülni a Nagyfiúval, az erősebbel, a csoport értékrendjéből eddig hiányzó értéket jelenít meg: szellemi és erkölcsi szempontból kerekedik felül ellenfelén, a fizikai fölényre erkölcsi fölénnyel válaszol.