Váltó-sáv Alapítvány        
1082 Budapest, Üllői út 42. 4. 1.
Lev.cím: 1085 Bp., Pál u. 2. 2. 10..
Tel.: (06-1)-352-6755
Fax: (061)-782-1995
web: www.valtosav.hu
e-mail: alapitvany@valtosav.hu
szakmai vezető: Mészáros Mercedes
                           0670-501-3291.
.........................................................................................................................................................................................................................................

 

 

..............................................................................................................................A 2. év második fele
...................................................................................................................Időszak: 2010.06.01-2011.10.31.

 

...........................................................................

 

2008 óta működik a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány támogatásával kutatási projektünk, mely célja az előzetes letartóztatás, fogvatartás és a szabadulást követő beilleszkedés során elszenvedett diszkrimináció leküzdése. A projekt lényege elsősorban az volt, hogy felhívja a figyelmet arra: a fogvatartásból szabadultak társadalmi és munkaerő-piaci beilleszkedésének lehetőségei jelen körülmények között és jogszabályi környezetben szinte lehetetlennek bizonyulnak (a munkavállaláshoz szinte minden esetben szükséges a „tiszta” erkölcsi bizonyítvány). Emellett az előítélet igen erős a klienscsoport irányába, hiszen a bűnelkövetés esetében szinte kizárólag az egyéni felelősséget hangsúlyozza a média. Szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy a társadalmi felelősségvállalás ebben a témában is nélkülözhetetlen.

Bűnözés, bűnelkövetés, bűncselekmény, bűnelkövető – olyan fogalmak, amelyek egyértelműen negatív jelentéstartalommal bírnak. A szubkultúra világa zárt, a többségi társadalom tagjai kevés ismeretekkel rendelkeznek erről, azokat is a médiából nyerik. A bűnelkövető ezekben a „műsorokban” harácsoló, motiváció nélküli „gyilkológép”: szinte személyisége sincs (legfeljebb maga a gonosz megtestesítője), cselekedetének motívumairól pedig vajmi keveset tudhatunk meg. Ez nemcsak a tömegkultúra alkotásaira, hanem a tájékoztató műsorokra (pl. Híradó) is jellemző. Hosszú távú célkitűzésünk a média által közvetített „bűnözőkép” tudatos formálása, tények közvetítésével.

A fent említett projekt egyrészt a szélesebb nyilvánosságot célozta („mindenkit, bárkit”, hiszen a felelősség életminőségünk alakulásáért, biztonságunkért) közös. Másrészt szakmai érdekérvényesítést kíván elérni, ill. szakmai hálózatosságot működtetni.

A projekt mérföldkövei a következők voltak:

Lakhatási diszkrimináció kérdésköre: a projekt első szakaszában feltérképeztük, hogy a fogvatartásból szabadultakat milyen intézmények tudják fogadni a lakhatásuk megoldásában. A tapasztalat, hogy félutas házak/lakások nincsenek kifejezetten a célcsoport számára, és elsősorban a hajléktalan ellátórendszer „szívja fel” őket. Ugyanakkor fontos látni, hogy több speciális probléma jelentkezik a klienscsoportnál amiatt, hogy szabadságvesztéses büntetést töltöttek, ill. totálisan zárt intézményből szabadultak.

A projekt keretén belül ellátogattunk hajléktalanszállókra és szenvedélybetegek számára működtetett rehabilitációs otthonokba, valamint számukra biztosított félutas lakásokba/házakba, lakóotthonokba stb. (összesen 10 db-ba).

Nem a projekt keretén belül, de ennek hatására hoztuk létre a Váltó-sáv Alapítvány által működtetett félutas lakásunkat (Budapest, 8. kerület – tényleges működés: 2011 januárjától).

Kutatások:

1. A projekt keretén belül fogvatartottakkal és szabadultakkal követő interjúkat készítettünk. Az első interjúk a szabadulás előtt, a büntetés-végrehajtási intézetben készültek, majd szabadulás után két alkalommal ismét megkerestük interjúalanyainkat, hogy további, ún. követő interjúkat vegyünk fel velük.
A büntetés-végrehajtási intézetben 18 interjú készült, majd szabadulás után első körben 13, második körben 6 interjúalanyt sikerült elérnünk és információt szerezni arról, mi történt velük a büntetés-végrehajtási intézet elhagyása után.

Interjúalanyaink átlagosan 32,2 hónapot töltöttek  büntetés-végrehajtási intézetben, a fogvatartás legrövidebb ideje 2 hét, a leghosszabb 66 hónap volt. Összesen 6 fő büntetése volt 4 évnél hosszabb. Kriminális karrierjükkel kapcsolatosan többen úgy vélték, hogy valójában nem rendelkeznek azzal, azt gondolták magukról, hogy nem bűnözők. Többen azt mondták, hogy anyagi okok miatt kerültek büntetés-végrehajtási intézetbe, volt, aki családi okokat említett, és olyan eset is előfordult, amikor a bűncselekmény elkövetésében az alkohol is szerepet játszott.

Korábbi kutatásaink és tapasztalataink alapján azt gondoljuk, hogy interjúalanyaink helyzete és az általuk elmondottak nem feltétlenül jól tükrözik – nem reprezentatív, torzít - a fogvatartottak és szabadultak többségének helyzetét. Az interjúalanyok kiválasztásának fő szempontja - azon túl, hogy az ország különböző intézeteiből kerüljenek kiválasztásra - a követő interjúk miatt a szabadulás ideje volt. Így a mintába több olyan fogvatartott is bekerült, akinek nagyon rövid ítélete volt (néhány hét, ill. néhány hónap), ill. magas volt a saját vállalkozással rendelkezők, azt működtetők aránya is. Nyilvánvalóan az ő jövedelmi és munkaerő-piaci helyzetük jelentősen különbözik azokétól, akik kevés szakmai tapasztalattal, hiányos munkaszocializációval, hosszú időtartamú szabadságvesztés letöltése után szabadulnak. Azonban így is szembetűnik néhány jellemző - a fogvatartottak/szabadultak munkaerő-piaci és társadalmi beilleszkedésének lehetőségeit vizsgálva.

Szabadulás után csak az nem szembesül nehézségekkel a munkaerő-piacon, tehát az tud könnyen és rövid időn belül elhelyezkedni, aki saját vagy családi vállalkozással rendelkezik, vagy családtagok/barátok/ismerősök révén munkalehetőséghez (kapcsolati tőke) jut. Akinek nincsenek megfelelő kapcsolatai, annak munkája sincs, munkanélküliséggel, és az azzal együtt járó anyagi nehézséggel kell szembenézni és megküzdeni. Ha valaki megfelelő kapcsolatok híján munkakeresésre kényszerül, akkor annak előítéletekkel, a többségi társadalom félelmeivel, és az azokból fakadó elutasítással is számolnia kell.

Tehát az elhelyezkedés nem egyszerű és könnyű feladat számukra, és e mellett többük életét egyéb - gyakran nem kis összegű - adósságok/költségek/bírságok is nehezítik.

Problémáik, nehézségeik megoldásában a család, barátok segítségén kívül nem számítanak másra, azaz a TTR-ekre (vagyis a természetes társadalmi rendszerekre, azaz a családra, kisebb közösségekre stb.). Már csak azért sem, mert nem is tudják, kik azok, akik támogatást nyújthatnának számukra, kihez fordulhatnának, honnan is kérhetnének segítséget. Ezzel párhuzamosan az is igaz, hogy gyakorlatilag semmiféle kiépült rendszer, hálózat, segítő szakemberek teamje stb. nem áll szervezetten rendelkezésre, vagy legalábbis az ő értelmezésükben és ismereteikben nem. Összességében leszögezhető, és akár ebből a kutatásból is jól kitűnik, hogy ezzel a célcsoporttal – fogvatartottak és szabadultak – nevesítve szinte nem foglalkozik segítő szervezet.

2. Az erkölcsi bizonyítvány szükségességének vizsgálata: 2010 októbere és 2011 májusa között több kisebb kutatást is lefolytattunk, melynek célja az volt, hogy pontos számadatokat szerezzünk arra vonatkozóan, hogy a fogvatartásból szabadultak milyen esélyekkel bírnak a nyílt munkaerő-piacon, milyen arányban elvárás az erkölcsi bizonyítvány a munkakeresőkkel, ill. -vállalókkal szemben, ill. a különböző cégek HR-s munkatársai milyen attitűdökkel viszonyulnak irányukba. Kriminális életvezetésű emberekkel, fogvatartottakkal és szabadultakkal végzett sokéves munkánk során azt tapasztaltuk, hogy az elhelyezkedés nem könnyű, sőt olykor gyötrelmes számukra, azonban nem rendelkeztünk pontos számadattal az erkölcsi bizonyítvány szükségessége vonatkozásában, ill. nem volt lehetőségünk a nyílt munkaerő-piac cégei vezető munkatársai véleményének megismerésére sem. Ezért kutatást folytattunk az interneten, 3 álláskereső portál (www.expressz.hu, www.profession.hu és www.workania.hu) álláshirdetéseit vizsgáltuk, majd ezt kiegészítettük a nyomtatott Expressz újság hirdetéséinek vizsgálatával, ill. személyesen kerestünk fel és készítettünk interjúkat különböző cégek HR-s munkatársaival.

Az internetes portálok vizsgálata esetében a kutatás célja azon foglalkozási ágazatok feltérképezése volt, ahol a büntetlen előélet, illetve az erkölcsi bizonyítvány bemutatása feltétel az állás betöltéséhez.
Az interneten lévő álláshirdetések vizsgálata során a következő kérdésekre kerestük a választ:

• Mely ágazatokra jellemző az, hogy erkölcsi bizonyítványt kérnek?
• Az állásra jelentkezés során mikor derül ki, hogy erkölcsi bizonyítvány szükséges az állás betöltéséhez?
• A hirdetések hány százalékában kérnek erkölcsi bizonyítványt?

Hipotézisünk szerint az alacsonyabb kvalitást/alacsonyabb iskolai végzettséget igénylő munkakörökben, szakmák esetében nagyobb a valószínűsége, hogy a betöltendő állást tiszta erkölcsi bizonyítvány meglétéhez kötik.

• Hipotézis: a következő ágazatokban nagyobb arányú a büntetlen előéletet megkövetelő hirdetés: gyártás/termelés, fizikai/segédmunka, szakmunka, kereskedelem.
• Hipotézis: a hirdetések több mint a felére csak elektronikus úton lehet jelentkezni, és az esetleges kérdések feltételére nincs lehetőség.

 

A megvizsgált hirdetések alapján kijelenthető, hogy nagyon kevés olyan állásajánlat található az online hirdetőknél, ahol mód van személyes kontaktus létesítésére. A hirdetések több mint 50 %-ánál csak elektronikus úton lehet pályázni, ami számítógép ismeretet és internetes hozzáférést követel meg az álláskeresőtől. Aki nem rendelkezik az előbb felsorolt kritériumokkal, hátrányt szenved a munkaerőpiacon, és akár 50 %-al is csökkenhetnek az esélyei az elhelyezkedés terén. Kutatásunk szerint kimutatható, hogy az általunk vizsgált három álláskereső portálon az álláshirdetések 23 %-ánál, azaz közel a negyedénél biztosan megállapítható, hogy a munkáltatók tiszta, bejegyzésmentes erkölcsi bizonyítványt ill. büntetlen előéletet követelnek meg a munkavállalóval szemben. E követelmény 240 esetben már a hirdetés szövegében megfogalmazódott, 70 további alkalommal a telefonos érdeklődés során szembesülhetett az álláskereső ezzel, és vélelmezhető, hogy az adatot nem szolgáltató hirdetések közül is jócskán akad olyan, melyek kapcsán a pályázó az állásinterjún szembesül a feltétellel.

Két hipotézisünk egyikét sikerült maradéktalanul alátámasztani, jelesül az állások jelentős részére csak elektronikus úton lehet jelentkezni (66,5%), ami  az internetezési szokások fentebb idézett figyelembe vételével arra vezet, hogy a kutatásunk célcsoportjának elhelyezkedési esélyei nagymértékben korlátozottak. Abbéli előfeltevésünkkel kapcsolatban, amely szerint az alacsonyabb képzettséget igénylő (pl. építőipar, fizikai- és segédmunka, vendéglátás) ágazatoknál nagyobb a valószínűsége, hogy a betöltendő állást tiszta erkölcsi bizonyítvány meglétéhez kötik, mint a nagyobb kvalitást igénylő munkánál, felemás eredményekre jutottunk. Egyrészt számos magas kvalitást igénylő munkánál nagy arányban szükséges az erkölcsi bizonyítvány bemutatása (pl. jog/közigazgatás, oktatás/tudomány, HR/emberi erőforrás/munkaügy, pénzügy/számvitel/menedzsment stb.). Másrészt kiderült, a fizikai- és segédmunka ágazatokban minden megközelítésben kirívóan magas az erkölcsi bizonyítvány meglétét megkövetelő álláshirdetések száma, viszont a vendéglátóiparral vagy a mezőgazdasággal kapcsolatban ez már nem mondható el. Ugyanakkor a vendéglátóiparról például kijelenthetjük, hogy ebben az ágazatban számos olyan követelménynek kell megfelelni (egészségügyi alkalmasság, nyelvtudás, számítástechnikai ismeretek), mely csökkenti a célcsoport álláskeresőinek esélyeit.

Az internetes kutatás fentebb vázolt hiányosságai, problematikája miatt úgy döntöttünk, hogy a kutatás kiegészítéseként nyomtatott sajtó vizsgálatára is sort kerítünk. Így a 2011. 05. 02. – 2011. 05. 23-ai időszakban az Expressz újság álláshirdetéseit elemeztük. Az időszakban összesen 10 napon keresztül, hétfőn, szerdán és pénteken néztük az álláshirdetések 25 %-át, és a hirdetésből, ill. telefonálás során próbáltunk adatot szerezni arra vonatkozóan, hogy a meghirdetett állás feltétele-e az erkölcsi bizonyítvány.

A vizsgálat eredményeképpen megállapítható, hogy azokban az ágazatokban, ahol a szabadultaknak szinte esélye sincs elhelyezkedni 72,7 % arányban kérik az erkölcsi bizonyítványt, addig azoknak az ágazatoknak az összesített átlaga, ahol vélhetően nagyobb lehetőségekkel rendelkeznek az elhelyezkedést tekintve, ott 50,2 % arányban elvárás az erkölcsi bizonyítvány bemutatása. 

A téma feldolgozása céljából 2010 októbere és 2011 áprilisa között munkáltatók/cégek/nagyvállalatok körében kutatást végeztünk. A kutatás módszere az interjúzás volt, egy viszonylag rövid, 9 kérdéscsoportból összeállított interjúvázlat alapján folyt a beszélgetés az interjúalanyokkal.

A különböző forrásokból némiképp eltérő eredményt kaptunk az erkölcsi bizonyítvány szükségességére vonatkozóan. Azonban, ha az adatokat összesítjük, akkor azt mindenképp kijelenthetjük, hogy kb. az állások fele, vagy inkább több mint a fele esetében elvárás az erkölcsi bizonyítvány bemutatása.  Mindehhez természetesen hozzátéve, hogy kutatásunkat nem tekinthetjük reprezentatívnak.
2010-ben az Igazságügyi Hivatal Pártfogó Felügyeleti Szolgálata megbízásából is készült egy közvélemény-kutatás, mely a börtönből szabadulók beilleszkedési és munkába állási esélyeit vizsgálta. A kutatás során a megkérdezettek döntő többsége gondolta azt, hogy egy volt elítéltet inkább nem alkalmaznak a munkavállalók, akkor sem, ha szakképesítése megfelelő, ill. akkor sem igazán, ha szakképesítése a hiányszakmában van. Ennek oka a megkérdezettek szerint elsősorban az előítéletesség és a bizalmatlanság, valamint a bőséges munkaerő-piaci kínálat. A kutatás során 50 munkáltatót is megkérdeztek, többek között az erkölcsi bizonyítvány szükségességéről. A kérdésre a munkáltatók 30 %-a nyilatkozta azt, hogy a cégnél elvárás az erkölcsi bizonyítvány bemutatása. Azonban ehhez az adathoz mindenképp hozzá kell tenni azt, hogy a kutatás során megkérdezett, erkölcsi bizonyítványt nem kérő munkáltatók egyharmada jellemzően községekben működik, vagy olyan kisebb gazdasági társaság, amely ismerősi körből választ munkaerőt, ill. más cégektől vesznek át, tehát csak referenciával vesznek fel embert. Tehát ezek a cégek az álláshirdetők között igen nagy valószínűséggel nem jelennek meg.

Kutatásunk csak megerősítette eddigi tapasztalatainkat, és most már számadatokkal, ill. véleményekkel is alá tudjuk támasztani azt, hogy célcsoportunk, a fogvatartottak és fogvatartásból szabadultak társadalmi és munkaerő-piaci beilleszkedése igen nehéz, embert próbáló feladat számukra. Azon állások esetében, melyek nagy szakértelmet, magas iskolai végzettséget, szakmai tapasztalatot nem igényelnek, is gyakran elvárás az erkölcsi bizonyítvány bemutatása, így gyakran még segédmunkásként is képtelenek elhelyezkedni legálisan a nyílt munkaerő-piacon.

Ugyanakkor reméljük, és a munkáltatókkal folytatott kutatás egyik eredményének azt tekintjük, hogy ha egyelőre még nem is munkavállalóként, de a beszéd és a gondolkodás szintjén a fogvatartásból szabadultak, problémáik, nehézségeik megjelentek a cégek irodájában - még ha csak egy rövid időre is.  Azt tapasztaltuk, hogy interjúalanyaink nagy része talán még soha nem szembesült azokkal a kérdésekkel, amiket az interjú során feltettünk neki, talán soha nem gondolkodott el azon, vajon mi is történik a büntetés-végrehajtási intézetekből szabadultakkal, hogyan tudnak bekerülni a munkaerő-piacra, hogyan tudnak beilleszkedni a társadalomba.

Így talán a kutatás hozzájárult ahhoz, hogy felhívjuk néhány munkáltató figyelmét, hogy a büntetés-végrehajtási intézetből szabadultak is léteznek, és sokan közülük dolgozni szeretnének. Hogy ők is a hátrányos helyzetű munkavállalói csoportok közé tartoznak, sőt talán ők vannak a leghátrányosabb helyzetben, hiszen az előítéletek, ill. a tiszta erkölcsi bizonyítvány hiánya miatt valószínűleg ők állnak a sor legvégén, akik az állásinterjúkra behívásra kerülnek.

A kérdéskörre vonatkozóan rendezvényt szerveztünk, a releváns minisztériumokat, jogvédő szervezeteket, büntetés-végrehajtási intézeteket és pártfogó felügyelői szolgálatot hívtuk meg a kerekasztal beszélgetésre (2011. 09. 14.).

A kutatás összegzésének kivonatát szakmai folyóiratokban kívánjuk megjelentetni, ill. felvettük a kapcsolatot a HVG-vel is (folyamatban).

Honlapfejlesztés, társadalmi nyilvánosság: ehhez a munkához felületet biztosítottunk honlapunkon (Diszkrimináció elleni küzdelem: http://www.valtosav.hu/diszkriminacio.html), melyet folyamatosan fejlesztünk, töltünk. Készítettünk szórólapokat (Tudta-e, hogy… http://www.valtosav.hu/diszkrimi_szorolap.html, ill. a hatósági erkölcsi bizonyítvány jogi környezetét és praktikus ismereteit bemutató), ill. havi egy alkalommal Váltó Café néven „társas együttlétet” próbálunk biztosítani a szakemberek, érdeklődők, kliensek, stb. számára, akiket a téma, terület érdekel, szeretnének gondolkozni, beszélgetni róla, ill. tenni valamit.

2011. 05. 19-én került sor „BELÜLRŐL”. Kiállítás fogvatartottak alkotásaiból című rendezvényünkre (2011. 06. 30-ig), ami sajtónyilvános volt, ill. ennek kapcsán több cikk, interjú jelent meg rólunk, munkánkról, valamint a célcsoport helyzetéről, lehetőségeiről a médiában. A kiállítás az ország 26 büntetés-végrehajtási intézetéből fogvatartottak részére kiírt pályázat útján gyűjtötte össze az alkotásokat, 4 kategóriában (képzőművészeti/festészet, grafikai, tárgyak, valamint irodalmi alkotások), és kategóriánként az első három helyezettet pénzjutalommal díjazta is.

A pályázat és az alkotásokból szervezett kiállítás, a pályázati anyagokból szerkesztett/összeállított kiadvány („BELÜLRŐL”. Bemutató gyűjtemény fogvatartottak alkotásaiból. http://befogadjukoket.blogspot.com/2011/05/stylewidth550pxheight300px-namemovie.html) célja, hogy minél szélesebb körben tegye ismertté a fogvatartottak alkotásait, ezen keresztül a zárt világot és a büntetésüket töltők gondolatait, érzéseit, vagyis kommunikációt kezdeményezzen a büntetés-végrehajtás és a társadalom között, csökkentve a bűnelkövetők felé irányuló előítéleteket, érzékenyítve a szűkebb-tágabb közösség tagjait a célcsoport felé.

Fontosnak tartjuk, hogy a közvélemény által a bűnelkövetőkről alkotott sztereotíp kép módosuljon, és ismereteket szerezzenek az értékes, érző, mély gondolatiságot tükröző alkotásokon keresztül róluk, így befogadási esélyeiket is növelve.

A projekthez kapcsolódóan több kiadvány is készült, mely blogunkon elérhető (Börtön/be/tekintés. Szerk.: Csáki Anikó-Mészáros Mercedes. http://befogadjukoket.blogspot.com/p/bortonbetekintes.html. Egyéni életutak, sorsok, interjúk mutatják be plasztikusan klienseink motivációját, személyiségét. /drótposta/. Szerk.: Aradi Bence. Antológia fogvatarottak írásaiból. http://befogadjukoket.blogspot.com/p/irasok.html).

Folyamatos sajtófigyelésünk összegzései szintén megtalálhatók a felületen (http://www.valtosav.hu/sajtofigyeles.html). A sajtófigyelések tapasztalatiról elmondható, hogy a cikkek nagy része, melyet témánk szempontjából relevánsnak találtunk, most is a büntetés-végrehajtási intézetben eltöltött időszakkal, az ottani körülményekkel foglalkozott. Mindössze néhány olyan írás jelent meg a több mint két év alatt - és azok is elsősorban munkánknak köszönhetően -, melyek a szabadulók élethelyzetét, társadalmi- és munkaerő-piaci beilleszkedésük nehézségeit mutatják be. Ezen cikkekben olvashatunk az erkölcsi bizonyítvány intézményéről is.

Emellett az a levél is, melyet írtunk az ombudsmannak az erkölcsi bizonyítvány ügyében, továbbá a témát hosszasan kifejtő bő válasza is http://www.valtosav.hu/egyeb.html) is olvasható honlapunkon.

Van-e élet szabadulás után? címmel kisfilmet készítettünk (http://www.valtosav.hu/szabadulas_utan.html), mely szintén megtalálható honlapunkon. Továbbá itt gyűjtöttük össze a projekt kapcsán megjelent cikkeket is (http://www.valtosav.hu/cikkek.html, Magyar Narancs: Varró Szilvia, Kempf Zita), valamint Tévhitek címmel kisfilm is látható (http://www.valtosav.hu/tevhitek.html).

A projekt keretében Váltó-Láz: szabadulásra felkészítő társasjátékot dolgoztunk ki. A társasjáték módszertanilag egy hagyományos társasjátéknak megfelelő, ugyanakkor a játék közben számba veszi az első hónap feladatait, lépéseit, kiadásait, a munkába állás lehetőségeit stb. A társasjátékban a való életnek megfelelő pénz, csekk, dokumentumok (személyi azonosító, lakcímkártya, stb.) van, és fizetni kell az élelemért és a lakhatásért is. 2011. 06. 15-én bemutattuk a büntetés-végrehajtási intézeteknek is.

Jogszabályi környezet: a fogvatartásból szabadultak helyzetére, lehetőségeire, munkába állására stb. vonatkozóan feltérképeztük a jogszabályi környezetet, és változtatási javaslatokat is megfogalmaztunk. Ezt a Magyar Helsinki Bizottsággal is átnézettük, részben korrekciójukat elfogadtuk. A projekt keretében tehát egy jogszabályi változtatási javaslat is elkészült.

 

Általános összegzés: a kétéves projekt keretén belül rendkívül sokat tanult szervezetünk. A projekt indításakor a nagy kérdés az volt, hogy egy social service hogyan is folytathat le egy diszkrimináció ellenes projektet, ill. hogyan is valósulhat meg az advocacy tevékenység? Különösen egy igen érzékeny célcsoport esetében. Lassan, nagyon lassan találtuk meg a megfelelő formákat, utakat, de mára már úgy érezzük, hogy ez szervezetünk fontos célja és feladata is lett (társadalmi érzékenyítés). Több ötletünk van a projekt folytatására.

A támogatást, a lehetőséget, a törődést és a sok segítséget, valamint a megszerzett tudást köszönjük.

 

                                                                       ...........................................................................................................
                                                                      ..................................................                                                                        projektvezető

Bp., 2011. 11. 30.

Váltó-sáv Alapítvány                                                           
Levelezési cím: 1085 Bp., Pál u. 2.
Székhely: 1082 Üllői út 42. 4. 1.
Tel.: (061)-352-6755, fax: 782-1995
web: www.valtosav.hu
e-mail: alapitvany@valtosav.hu

 

 

..........................................................................Csáki Anikó: Fogvatartásból szabadultak társadalmi beilleszkedésének lehetőségei
.......................................................................................................................Kutatási összegzés kivonata

 

„Attól félek legjobban, hogy az emberek hogyan fognak hozzám viszonyulni.
Elfogadnak-e, megértik-e, hogy megbántam az egészet. Hogyan fognak hozzám állni.
Amikor otthon voltam eltávon, nem mertem kimenni az utcára, a játszótérre.”
(Részlet fogvatartottal készült interjúból)

2009. 09. hó – 2010. 09. hó között az OSI által támogatott Kutatási projekt az előzetes letartóztatás, fogvatartás és a szabadulást követő beilleszkedés során elszenvedett diszkrimináció leküzdésére c. projekt keretén belül fogvatartottakkal és szabadultakkal követő interjúkat készítettünk. Az első interjúk a szabadulás előtt, a büntetés-végrehajtási intézetben készültek, majd szabadulás után két alkalommal ismét megkerestük interjúalanyainkat, hogy további, ún. követő interjúkat vegyünk fel velük.
A büntetés-végrehajtási intézetben 18 interjú készült, majd szabadulás után első körben 13, második körben

 

6 interjúalanyt sikerült elérnünk és információt szerezni arról, mi történt velük a büntetés-végrehajtási intézet elhagyása után.
Interjúalanyaink átlagosan 32,2 hónapot töltöttek büntetés-végrehajtási intézetben, a fogvatartás legrövidebb ideje 2 hét, a leghosszabb 66 hónap volt. Összesen 6 fő büntetése volt 4 évnél hosszabb. Kriminális karrierjükkel kapcsolatosan többen úgy vélték, hogy valójában nem rendelkeznek azzal, azt gondolták magukról, hogy nem bűnözők. Többen azt mondták, hogy anyagi okok miatt kerültek büntetés-végrehajtási intézetbe, volt, aki családi okokat említett, és olyan eset is előfordult, amikor a bűncselekmény elkövetésében az alkohol is szerepet játszott.

A kutatás adatait korábbi kutatásaink adataival és tapasztalatainkkal összevetve azt gondoljuk, hogy jelen kutatásunk során a családi problémákkal kapcsolatosan interjúalanyaink lényegesen szemérmesebbek voltak, kevésbé vállalták fel családjuk működésének zavarait, kevésbé születtek informatív válaszok a családok működését illetően. Az interjúk során a következő családi problémák kerültek megemlítésre: szülők alkoholizmusa (5 fő-28 %), szegénység, rossz anyagi körülmények (4 fő-22 %), veszekedés, verekedés, bántalmazás (3 fő-17 %).

Annak ellenére, hogy jelen kutatásunk interjúalanyai viszonylag rövidebb időt töltöttek fogvatartásban, most is megmutatkozik a börtön romboló hatása a családi kapcsolatok vonatkozásában: 3 fő (17 %) számolt be arról, hogy házastársi/élettársi/szerelmi kapcsolata a fogvatartás ideje alatt megszakadt.

Iskolai végzettséget tekintve: a megkérdezettek iskolai végzettsége jelentősen elmarad a magyar társadalom 15 év feletti lakosságához viszonyítva. Az iskolából való korai kimaradás okaként a bűnözést, a kriminális életmódot jelölték meg többen, ill. néhányan  az okok között megemlítették a család szegénységét is.

Ha a fogvatartottak börtönbüntetés előtti munkavégzését vizsgáljuk, akkor viszonylag kedvező kép tárul elénk: az interjúalanyok nagy része valamilyen formában dolgozott, mindössze 3 fő (17 %) felelte azt, hogy a börtönbüntetés megkezdése előtt nem munkából szerezte jövedelmét. A 3 fő közül 2 fő bűnözésből tartotta el magát. A dolgozók adatait tovább vizsgálva: közülük 2 fő alkalmi munkából élt, 1 fő feketemunkát említ, és igen magas a magukat vállalkozónak nevezők aránya (28 % - 5 fő). A saját vállalkozások tevékenységi köre: kereskedelem; asztalos műhely; vas és fémszerkezet szerelés; használt mobiltelefonok javítása, vétele, eladása.
Börtönbüntetés előtti munkakeresés kapcsán rossz tapasztalatokról 47 %-uk számolt be. Munkakeresés során saját megítélése szerint 2 főt ért diszkrimináció, 1 főt kisebbségi származása, 1 főt pedig büntetett előélete miatt.

A börtönbe kerülés előtti jövedelmi viszonyaik megfelelőek, az interjúalanyok háromnegyede úgy vélte, hogy jövedelme elég vagy bőven elég volt a megélhetésre. Mindezek mellett a válaszokból kiderül az is, hogy többen nagyon jól, akár már luxuskörülmények között éltek. Tehát elmondhatjuk, hogy interjúalanyaink anyagi helyzete börtönbe kerülésük előtt inkább kedvező, mint kedvezőtlen volt, a munka és vállalkozás és/vagy bűnözés viszonylag biztos megélhetést biztosított számukra. A jövedelmi viszonyokhoz kapcsolódik/kapcsolódhat a lakáskörülmények elemzése is. A megkérdezettek közül mindössze 4 fő (22 %) említette, hogy börtönbe kerülése előtt albérletben vagy bérlakásban élt, a többiek (78 %) saját vagy a család tulajdonában álló lakásban laktak. Ketten luxuskörülményekről számoltak be, többüknek 100 vagy annál nagyobb alapterületű lakása volt. Mindössze 1 fő említ komfort nélküli lakhatási körülményeket.

Ha a szabadulás kérdéskörét még a büntetés-végrehajtási intézet falain belülről szemléljük, akkor a következőket mondhatjuk el: A fogvatartottak a szabadulás utáni életükkel kapcsolatos kérdéseik megválaszolásában, problémáik megoldásában a börtön személyzetére nem számítanak, sem a nevelőket, sem a börtönpártfogókat, sem a börtönpszichológust nem keresik azokkal, a személyzet hatásköre a börtönön belüli világra, a börtönélet ügyeire terjed ki. Ugyanakkor nem jellemző az sem, hogy egyéb segítő szervezetet ismernének és tőlük kérnének támogatást.
Ennek megfelelően azt gondolják, hogy szabadulás utáni életüket szociális támogatás nem segíti majd. Az interjúalanyok problémáik megoldásában csakis kizárólag a család segítségét tartják szükségesnek, ugyanakkor azt sem kívánja mindenki igénybe venni. Az interjúalanyok fele azt gondolja, hogy semmilyen segítségre nincs szüksége, egyedül is megbirkózik a szabadulás utáni nehézségekkel.
Terveiket vizsgálva a lakhatással kapcsolatos válaszok egyöntetűek: a megkérdezettek úgy vélik, hogy szabadulás után nem lesznek lakhatási problémáik, lakhatásuk szabadulás után megoldott lesz majd. Emögött elsősorban a család támogatása áll, az interjúalanyok nagy része (1 fő kivételével) számíthat családja segítségére.
56 %-uknak (10 fő) biztosított a szabadulás utáni munkája, 8 fő az interjúkészítésekor még nem tudta, hol fog elhelyezkedni. A munkára vonatkozó jövőbeni tervek között 7 fő esetében (39 %) jelenik meg a saját vagy a családi vállalkozás, hogy annak keretei között képzelik el munkás életüket.

Arra a kérdésünkre, hogy mit gondolnak arról, hogyan lehetne segíteni/támogatni a börtönből szabaduló embereket, a legtöbben (10 fő – 56 %) a munkát emelték ki, azaz a munkalehetőség, ill. a munkaerő-piaci szolgáltatások biztosítását tartják fontosnak a szabadulók támogatásában.

Szabadulás után

A megkérdezettek szabadulás utáni lakhatási helyzete megfelelt a korábbi elvárásoknak/terveknek, megfelelt annak, amit még a büntetés-végrehajtási intézetben gondoltak a kérdésről, azaz mindegyikük lakhatása megoldott volt szabadulás után. Egyöntetűen mindenki családjával élt, többségük (62 %) szülőkkel és/vagy testvérrel(-ekkel), a többiek (38 %) pedig  a választott családdal, élettárssal, házastárssal és/vagy gyermekkel. A lakás tulajdonviszonyait vizsgálva:  a többség (9 fő – 69 %) saját vagy családtag tulajdonában  álló lakásban, 3 fő bérelt lakásban, míg 1 fő ismerős, barát lakásában lakott.
Mindössze 3 főnek (23 %) kellett szabadulás után másik lakásba költöznie, 10 fő (77 %) lakóhelye nem változott a börtön előttihez képest.

A szabadulás utáni 1. interjú készítésekor (szabadulás után átlag 38 nappal) a megkérdezettek több mint a fele (7 fő – 54 %) dolgozott. A dolgozók válaszait vizsgálva: Nehézségekről a munkavállalás/-keresés kapcsán nem számoltak be, ill. egyikőjüknek sem volt negatív élménye, tapasztalata e téren, nem találkoztak előítélettel. Valószínűsíthetően mindennek az oka elsősorban az, hogy a 7 fő közül 4 fő vagy saját, vagy családja/hozzátartozója vállalkozásában dolgozott. A fennmaradó 3 fő közül 1 főt ismerőse alkalmazott, 1 fő ismerős/barát révén talált munkát, 1 főt pedig volt főnöke vett vissza korábbi (börtönbe kerülése előtti) munkahelyére. Mindezek után nem meglepő, hogy a dolgozó szabadultak egyöntetűen - azokon kívül, akik saját cégüket irányítják - úgy vélik, hogy ahhoz, hogy az ember munkahelyet találjon külső kapcsolatok, ismeretség szükséges.
A szabadultak által végzett munkák a következők: építkezésen segédmunka (1 fő), festés, pincérkedés (alkalmi jelleggel – 1 fő), cégvezetés (2 fő), ügyintézés, adminisztráció (1 fő), favágás (1 fő), eladó (1 fő).
Interjúalanyainkat megkérdeztük arról is, hogy munkakereséskor kaptak-e, kértek-e valahonnan segítséget, fordultak-e valamilyen szervezethez. A dolgozó megkérdezettek mindössze a munkaügyi központot említik, más szervezet nem merül fel a válaszokban. A munkaügyi központban 3 fő járt, közülük 2 fő számára képzési lehetőséget ajánlottak, ugyanakkor arról viszont senki nem számol be, hogy elhelyezkedését a munkaügyi központ segítette volna.
A nem dolgozó szabadultak kivétel nélkül kerestek munkát, annak okaként, hogy miért nem sikerült elhelyezkedniük, a következőket jelölték meg: munkalehetőség hiánya, alacsony iskolai végzettség, gazdasági válság.
Nem dolgozó interjúalanyainktól szintén megkérdeztük azt, hol és hogyan keresnek munkát, munkakereséskor kaptak-e, kértek-e valahonnan segítséget. Néhányan többféleképpen is próbálkoztak, legtöbben (5 fő) kapcsolatok/ismerősök/barátok révén próbálkozott. Ez egybecseng a dolgozók véleményével, hiszen ők egyöntetűen úgy vélték, hogy ahhoz, hogy az ember munkahelyet találjon, külső kapcsolatok, ismeretség szükséges.  Az ismerősök/kapcsolatok mellett  4 fő a munkaügyi központot említette, 2 fő újsághirdetéseken keresztül, 2 fő pedig az interneten keresztül próbált munkát találni. Emellett 1 fő gyárakat, 1 fő vállalkozókat is felkeresett, 1 fő pedig pártfogójától  kért segítséget a munkakeresés során.
Arról, hogy a börtönbüntetés nehezíti-e az elhelyezkedést, az interjúalanyok a következőképpen vélekedtek:

„Szerintem megnehezíti, nagyon is. Leginkább az, hogy nincs erkölcsi. Tartok az előítélettől, bár konkrétan még nem tapasztaltam semmi negatív dolgot a személyemmel kapcsolatosan.”(HB2)

„Igen. Úgy gondolom, hogy az önéletrajzomban kiesik az a 4 év. Ha ez feltűnik a számukra akkor azért, ha meg elmondom, akkor meg azért nem vesznek fel.” (K1)

„Nagyon is! Olyan stigmát tesz az emberre, ami letörölhetetlen.” (SK2)

„Persze megnehezíti, az előítéletek miatt. Mivel az emberek 90%-a nem azt nézi, hogy miért volt bent, hanem azt, hogy bent volt. És aki börtönben volt, az mind gyilkos.” (SK3)

„Szerintem megnehezíti. Én szerencsésnek gondolom magam, hogy a volt főnököm olyan rendes volt, hogy visszavett. Ha ez nem így történt volna, akkor most biztosan nem dolgoznék semmit. Nem is próbálok máshol munkát keresni, mert szerintem teljesen esélytelen.”  (SZE1)

„Igen, mert az emberek félnek attól, hogy aki börtönben volt, az bűnöző.” (SZO1)

„Természetesen. Az emberek félnek tőlünk, nem bíznak bennünk, azt hiszik, mi szabadultak egy különálló faj vagyunk.” (SK3)

„Igen. Az erkölcsi bizonyítvány miatt.” (TI1)

A 2. interjú felvételekor az összes válaszadó (6 fő) dolgozott, de azzal a kitétellel, hogy 1 fő alkalmi munkát végzett, 1 fő pedig munkanélküli volt, és munkanélküliként dolgozott feketén. 4 fő továbbra is saját cégét működtette, 1 fő pedig ismerősénél kapott munkát. A korábban és az interjúkészítés pillanatában is saját céget működtetők esetében a munkáltatás során a cégvezetésen kívül nem merültek fel egyéb nehézségek. Azonban másik két interjúalanyunk már arról számolt be, hogy a munkakeresés során előítéletekkel szembesült - roma származása és/vagy büntetett előélete miatt.

„Az elítéltek mindenhová csak csicskásnak mehetnek! Sehol nem alkalmazzák őket, sem a szakmájukban, sem sehol.” (SK3)

Ugyanakkor az előítéletek nem csak a munkakeresés kapcsán kerülnek megemlítésre:

„Még az ABC-ből is kinéznek, pedig nincsenek rajtam sittes szimbólumok. Tudod Te  is, látják rajtunk, hogy valami nem stimmel. Minket kinyírtak Tökölön az őrök. Látszik rajtunk, látszik a szemünkön, hogy valami nem frankó.” (SK3)

Az 1 fő munkanélküli interjúalany a munkalehetőségek és az erkölcsi bizonyítvány hiányával indokolja, hogy nem talált állandó, bejelentett munkát, a munkaügyi központot felkereste, regisztráltatta magát, azonban ott csak „kukás” állást ajánlottak fel számára, amit visszautasított.

A megélhetés biztosításához a munka mellett elsősorban a család segítsége járul hozzá, azokat, akik nem dolgoznak, kivétel nélkül támogatja családjuk anyagilag (is). Alapvető igényeik így biztosítottak, mindössze 1 fő számolt be arról, hogy csak szűkösen fedezhetők a család alapszükségletei, sőt fizetési elmaradásuk van az áramszolgáltató felé.
Interjúalanyainktól megkérdeztük azt is, hogy van-e egyéb tartozásuk, adósságuk. Ezzel kapcsolatban a többség, 8 fő (62  %) felelte azt, hogy van, 5 főnek (38 %) nem kell adósságot törleszteni. 4 főnek többfelé is van tartozása, legtöbben (6 fő) a bűnügyi költséget említik, melynek az összege többek esetében többszázezres nagyságrendre rúg, a legnagyobb összeg, amelyet interjúalanyaink említenek: 1 millió Ft. E mellett 2 főnek pénzbírsága is van, 1 fő ismerősöknek tartozik, 2 fő a gyerektartással van elmaradva, 1 fő pedig 3 millió Ft-os lakáshitelről számol be. Összességében elmondhatjuk, hogy a többség életét, amellett, hogy az elhelyezkedés nem egyszerű és könnyű feladat számukra, egyéb - nem kis összegű - adósságok/költségek/bírságok is nehezítik. 

A szabadulás utáni nehézségeket, problémákat vizsgálva: Az interjúalanyok 54 %-a (7 fő) a szabadulás utáni időszakot problémamentesnek ítélte meg. A többiek esetében a következő nehézségek merültek fel: anyagi problémák (3 fő), munkanélküliség (3 fő), jogosítvány bevonása (1 fő). A 2. interjú során egy interjúalany vélte úgy, hogy „minden” nehéz volt a számára, egy fő pedig a legális munka és a saját lakás hiányát említette meg.
A megnevezett problémák megoldásában a családtagok, barátok segítségén kívül a fogvatartottak nem számítanak/számíthatnak támogatásra szabadulás utáni krízisük és reszocializációjuk során. Rákérdeztünk a szociális ellátásokra is, hogy az interjúalanyok közül kap-e valaki valamilyen szociális ellátást, segélyt, támogatást. Mindössze 1 fő válaszolt a kérdésre igennel, ő havonta 40.000 Ft összegben ápolási díjban részesült.

Összegzés
„Sok ember ki van éhezve szeretetre. A szeretet nagyon meg tudja változtatni az embert.
Én is mondtam az élettársamnak, hogy kicsit szeressen, és akkor én is
jobban tudok hozzá viszonyulni.” (HB2)

Korábbi kutatásaink és tapasztalataink alapján azt gondoljuk, hogy interjúalanyaink helyzete és az általuk elmondottak nem feltétlenül jól tükrözik a fogvatartottak és szabadultak többségének helyzetét. Az interjúalanyok kiválasztásának fő szempontja - azon túl, hogy az ország különböző intézeteiből kerüljenek kiválasztásra - a  követő interjúk miatt a szabadulás ideje volt. Így a mintába több olyan fogvatartott is bekerült, akinek nagyon rövid ítélete volt (néhány hét, ill. néhány hónap), ill. magas volt a saját vállalkozással rendelkezők, azt működtetők aránya is. Nyilvánvalóan az ő jövedelmi és munkaerő-piaci helyzetük jelentősen különbözik azokétól, akik kevés szakmai tapasztalattal, hiányos munkaszocializációval, hosszú időtartamú szabadságvesztés letöltése után szabadulnak. Azonban így is szembetűnik néhány jellemző - a fogvatartottak/szabadultak munkaerő-piaci és társadalmi beilleszkedésének lehetőségeit vizsgálva.
Láthatjuk, hogy szabadulás után csak az nem szembesül nehézségekkel a munkaerő-piacon, tehát az tud könnyen és rövid időn belül elhelyezkedni, aki saját vagy családi vállalkozással rendelkezik, vagy családtagok/barátok/ismerősök révén munkalehetőséghez (kapcsolati tőke) jut. Akinek nincsenek megfelelő kapcsolatai, annak munkája sincs, munkanélküliséggel, és az azzal együtt járó anyagi nehézséggel kell szembenézni és megküzdeni. Ha valaki megfelelő kapcsolatok híján munkakeresésre kényszerül, akkor annak előítéletekkel, a többségi társadalom félelmeivel, és az azokból fakadó elutasítással is számolnia kell.
Tehát az elhelyezkedés nem egyszerű és könnyű feladat számukra, és e mellett többük életét egyéb - gyakran nem kis összegű - adósságok/költségek/bírságok is nehezítik.   
Problémáik, nehézségeik megoldásában a család, barátok segítségén kívül nem számítanak másra. Már csak azért sem, mert nem is tudják, kik azok, akik támogatást nyújthatnának számukra, kihez fordulhatnának, honnan is kérhetnének segítséget.
Ugyanakkor a munkalehetőségek terén várnak tőlünk segítséget. Sokan közülük dolgozni szeretnének.

„Olyan körülményeket kell biztosítani az ember számára, hogy akarjon megváltozni. Munkát kell adni a számukra, hogy ne bűnözzenek.” (SÁ2)